Magyar Ortodoxia - A Magyar Ortodox Egyházmegye honlapja

Imaórák
Kilencedik imaóra

Áldott a mi Istenünk…

Dicsőség Néked, Istenünk, dicsőség Néked.

Mennyei Király…

Triszágion

Mi Atyánk…

Uram irgalmazz. (12-szer.)

Dicsőség… most és mindenkor…

Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.
Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.
Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

83. zsoltár
Mily kedvesek a Te hajlékaid, Seregeknek Ura! Vágyódik és epedezik az én lelkem az Űr tornácai után. Szívem és testem örvendezik az élő Istenben. Mert a madár is talált magának házat, és a gerlice Is fészket, ahová letegye fiókáit: a Te oltárodat, Seregeknek Ura, én Királyom és Istenem. Boldogok, akik a Te házadban lakoznak, mindörökkön dicsérhetnek Téged. Boldog az a férfiú, akinek Tőled van az oltalma, és aki szívében zarándoklást határozott. A siralom völgyében, a helyen, amelyen áthalad, áldást áraszt reá a Törvényhozó. Erőről erőre haladnak, míg megjelenik nekik az istenek Istene a Sionon. Seregeknek Ura Istene, hallgasd meg imádságomat, halld meg azt Jákobnak Istene. Védelmező Istenünk, nézz le és tekints a Te felkentednek orcájára. Mert jobb egy nap a Te tornácaidban ezer másnál. Inkább legyek félrehúzódva az Isten házában, hogysem a bűnösök hajlékában lakozzam. Mert az irgalmasságot és az igazságot szereti az Úr Isten, kegyelmet és dicsőséget ad. Nem vonja meg az Úr a jót azoktól, akik ártatlanságban járnak. Seregeknek Ura, boldog az az ember, aki Tebenned reménykedik.

84. zsoltár
Megkegyelmeztél, Urunk, a Te földednek, visszahoztad Jákob foglyait, megbocsátottad néped törvénytelenségeit, elfedezted minden bűneiket. Megszüntetted minden haragodat, elfordultál felindulásod gerjedelmétől. Téríts vissza minket, üdvösségünk Istene, és fordítsd el haragodat tőlünk. Vajon örökké haragszol-e reánk, és nemzedékről nemzedékre tartod-e haragodat? Óh Isten, visszatérve eleveníts meg minket, és néped örvendezni fog Tebenned. Mutasd meg nékünk, Urunk, a Te irgalmadat, és add nekünk üdvözítésedet. Hadd halljam, mit beszél nékem az Űr Isten. Bizony békeségről szól az Ő népéhez és az Ő kegyeltjeihez és azokhoz, kik szívükben visszatérnek Hozzá. Bizony közel van az Ő üdvözítése azokhoz, akik félik Őt, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön. Irgalom és Igazság találkoztak, igazságosság és békeség megcsókolták egymást. Igazság kelt ki a földből, és igazságosság letekintett a mennyből. Mert az Űr megadja a jót, És földünk meghozza gyümölcsét. Igazságosság jár az Ő színe előtt, és irányítja az úton az Ő lépteit.

85. zsoltár
Hajtsd felém füledet, Uram, és hallgass meg engem, mert szegény és nyomorult vagyok én. Őrizd meg az én lelkemet, mert istenfélő vagyok; szabadítsd meg, Istenem, a Te szolgádat, aki Tebenned reménykedik. Irgalmazz nékem, Uram, mert Tehozzád kiáltottam egész napon át; örvendeztesd meg a Te szolgádnak lelkét, mert Tehozzád emeltem lelkemet. Mert Te, Uram, jóságos vagy, és elnéző és nagyirgalmú mindazokhoz, akik Téged segítségül hívnak. Hallgasd meg, Uram, az én imádságomat, és figyelj föl könyörgésem hangjára. Gyötrődésem napján Hozzád kiáltottam, mert meghallgattál engem. Nincs hasonlatos Hozzád az istenek között, Uram, és cselekedeteid szerint sem. Minden nemzetek, melyeket alkottál, eljönnek és hódolnak Előtted, Uram, és dicsőítik a Te nevedet. Mert nagy vagy Te, és csodálatos dolgokat cselekszel; egyedül Te vagy Isten. Vezess engem, Uram, a Te utadon, és a Te igazságodban fogok járni; örvendezzék az én szívem a Te nevednek félelmében. Vallomást teszek Rólad, Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a Te nevedet mindörökké. Mert nagy a Te irgalmad énrajtam, és kiszabadítottad lelkemet az alvilág legmélyéből. Óh Isten, törvényszegők támadtak reám, és hatalmasok sokasága kereste az én lelkemet, és nem vettek figyelembe Téged. De Te, Uram Istenem, könyörületes és irgalmas, hosszantűrő és nagyirgalmú és igaz vagy. Tekints reám és irgalmazz nekem; add meg szolgádnak a Te erődet, és szabadítsd meg a Te szolgálód fiát. Add nékem a Te jóságod jelét, és lássák azt az én gyűlölőim, és szégyenüljenek meg; mert Te, Uram, megsegítettél és megvigasztaltál engem.
Add nékem a Te jóságod jelét, és lássák azt az én gyűlölőim, és szégyenüljenek meg; mert Te, Uram, megsegítettél és megvigasztaltál engem.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Allilulia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor.)

Uram irgalmazz. (3-szor.)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek.

Tropárion

Most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Aki miérettünk a Szűztől születtél, és keresztre feszítést szenvedtél, óh Jóságos, ki a halált haláloddal leigáztad, és mint Isten megmutattad a feltámadást, meg ne vesd a kezed alkotásait; mutasd meg emberszeretetedet, óh Irgalmas, fogadd a Szülődnek, Isten Szülőjének érettünk való közbenjárását, és üdvözítsd, Üdvözítőnk, keservesen bánkódó népedet.
Ne adj át minket a pusztulásnak, a Te szent nevedért, és ne bontsd fel a Te szövetségedet, és ne vond meg tőlünk irgalmadat, Ábrahámért, a Te kedveltedért, és Izsákért, a Te szolgádért, és Izráelért, a Te szentedért.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor.)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság...

Uram irgalmazz. (3-szor.)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Mi Atyánk...

Mert Tied az Ország...

Ámin.

Kondákion

Uram irgalmazz. (40-szer.)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön imádnak és dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyirgalmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted, és a bűnösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösség-re hívsz mindeneket, Temagad Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsolataid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, igazítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezérelve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismeretére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor.)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást, atyánk.

P: Könyörülj rajtunk, Isten...

K: Ámin.

Felséges Urunk, Jézus Krisztus Istenünk, aki hosszantűrő voltál vétkezéseink iránt, és elvezettél minket eddig az óráig, amelyben az életetadó kereszten függve, a háládatos latornak előkészítetted a Paradicsomba való bemenetel útját, és haláloddal megsemmisítetted a halált, könyörülj rajtunk, bűnös és méltatlan szolgáidon. Mert vétkeztünk, és törvénytelenséget cselekedtünk, és nem vagyunk méltók arra, hogy fölemeljük szemeinket és az ég magasságára tekintsünk; mert elhagytuk a Te igazságosságod tját, és szívünk akarata szerint jártunk. Esedezünk azért a Te mérhetetlen jóságodhoz: szánj meg minket, Urunk, a Te irgalmasságod sokasága szerint, és üdvözíts minket, a Te szent nevedért, mert hívságban fogyatkoztak meg napjaink. Ragadj ki minket az ellenség kezéből, és bocsásd meg bűneinket, és öld meg testies gondolatainkat, hogy elvetvén az ó-embert, újba öltözzünk, és Néked éljünk, a mi Uralkodónknak és Gondviselőnknek; és így követvén a Te parancsolataidat, eljussunk az örök nyugalomra, ahol minden örvendezők lakoznak. Mert Te vagy, Krisztus Istenünk, a Téged szeretőknek valóban igaz örvendezése és vigassága, és Néked zengünk dicsőséget, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mind-örökkön örökké. Ámin.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor.) Adj áldást.

P: (Halottaiból feltámadt) Krisztus igaz Istenünk...

K: Ámin.