Honnan ered a mi ortodox hitünk?
Az Isteni kinyilatkoztatásból.
Milyen forrásokból meríthetünk tudást hitünkről, illetve az Isteni kinyilatkoztatásról?
Két forrásból: a Szentírásból és a Szent Hagyományból.
A SZENTÍRÁS
Az Ó- és az Újszövetség könyveinek gyűjteményét Szentírásnak vagy Bibliának nevezzük.
Miért nevezzük a Bibliát Szentírásnak?
Azért, mert a mi legszentebb Istenünk ihletésével és vezetésével szent emberek írták ezeket a könyveket, azzal a céllal, hogy belőlük szent életet tanuljunk.
Mit jelent a Biblia szó?
Ez egy görög szó, ami annyit jelent: Könyvek. Ám ez a szó itt nem az összesség, hanem a minőség értelemben szerepel, vagyis nem a könyvek sokaságára vonatkozik, hanem arra, hogy ez a könyvek könyve, amely a világ könyvei alkotta piramis legtetején áll.
AZ ÓSZÖVETSÉG KÖNYVEI
Hányféle csoportba oszthatjuk az Ószövetség könyveit?
Négy csoportba: törvény-, történeti-, tanító- vagy erkölcsi, és prófétai könyvekre.
Melyek az Ószövetség törvénykönyvei?
Ezek Mózes öt könyve, vagyis:
1. Teremtés – a teremtésről szóló könyv,
2. Kivonulás – a zsidó nép Egyiptomból való kivonulásáról szóló könyv,
3. Leviták – a papságról és az áldozatok bemutatásáról szóló könyv,
4. Számok – a számokról szóló könyv, és
5. Második Törvénykönyv – a megújított törvények könyve.
Mire tanít bennünket a Teremtés könyve?
Először az isteni mindenhatóságra és bölcsességre, amely a világ teremtése művében az Ő teremtő Igéje által nyilatkozott meg; másodszor az Ő mindent felülmúló szeretetére, ami abban nyilvánult meg, hogy az embert a maga képmására teremtette; harmadszor a tökéletes isteni igazságról, ami az ősszülők, Ádám és Éva Paradicsomból történt kiűzetése során nyilatkozott meg, akik a sátán sugallatára a Teremtőjüktől hálátlanul az elvesztőjük felé fordultak. Ezért is következett be az emberi nem tragédiája.
Mire tanítanak bennünket az Ószövetség törvénykönyvei?
Arra, hogy hogyan tanította meg Isten az embereket a Igazság megkerülhetetlen törvénye által felkészülni a Szeretet törvényének elfogadására, a Megváltó Krisztuson keresztül.
Melyek az Ószövetség történeti könyvei?
Józsué könyve,
A bírák könyve,
A királyok négy könyve,
A krónikák két könyve,
Ezsdrás könyve,
Nehémiás könyve és
Eszter könyve.
Mire tanítanak bennünket ezek a történeti könyvek?
Arra, hogy Isten aktív részt vesz az összes jelentős eseményben, azzal a jó szándékú céllal, hogy a törvény segítségével meggyógyítsa a megromlott emberi természetet, hogy elfordítsa az embereket a bálványimádás sátáni mesterkedésétől, és hogy visszavezesse őket Magához, az egyedül igaz és emberszerető Istenhez.
Melyek az Ószövetség tanító- vagy másképp erkölcsi könyvei?
Jób könyve,
Zsoltárok könyve,
Példabeszédek könyve,
Prédikátor könyve,
Énekek Éneke.
Mire tanítanak bennünket az Ószövetségnek ezek a tanító- vagy másképp erkölcsi könyvei?
Arra, hogy hogyan fogadjuk a mindennapos történéseket, és hogyan viselkedjünk az élet sorsfordító pillanataiban, anélkül, hogy szem elől tévesztenénk a mi Urunkat Istenünket és az Ő törvényét.
Melyek az Ószövetség prófétai könyvei?
A következők:
A négy nagy próféta könyvei:
Ézsaiás,
Jeremiás,
Ezékiel és
Dániel könyve és a
Tizenkét kis próféta könyvei:
Hóseás,
Jóel,
Ámósz,
Abdiás,
Jónás,
Mikeás,
Náhum,
Habakuk,
Szofóniás,
Haggeus,
Zakariás és
Malakiás könyve.
Két további könyv, amelyet az templomban olvasunk:
Salamon Bölcsességének könyve és
Jézusnak, Sirák fiának bölcsessége.
Az Ószövetség könyveinek ilyesfajta felosztása szigorúan meghatározott?
Nem. A törvény- és prófétai könyvekben igen sok történelmi eseménnyel találkozunk, ahogyan a próféciákkal is a törvény- és a történeti könyvekben. A Zsoltárok könyve különleges helyet foglal el a Szentírás könyvei között. Bár a Zsoltároskönyvet általában a tanító- illetve erkölcsi jellegű könyvek közé sorolják, ugyanakkor tele van Krisztusra vonatkozó jövendölésekkel. A Zsoltárok könyve mindenekfelett a Biblia legnagyobb imakönyve.
AZ ÚJSZÖVETSÉG KÖNYVEI
Hány könyvet ölel fel az Újszövetség?
Az Újszövetség gyakorlatilag egyetlen könyv, hiszen egyetlen központi tárgya van az elsőtől az utolsó oldalig.
Ki az Újszövetség központi tárgy?
Egy különleges személy, vagyis a mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus.
Hány kisebb könyvből áll az Újszövetség nagy egésze?
Huszonhét könyvből.
Ezek mindegyikét könyveknek nevezhetjük?
Igen, de nem a terjedelmüknél, hanem a jelentőségüknél fogva. Van köztük olyan apostoli levél, amely mindössze egyetlen nyomtatott oldalt tesz ki.
Melyek az Újszövetség könyvei?
A következők:
1. A négy Evangélium:
Szent Máté evangéliuma,
Szent Márk evangéliuma,
Szent Lukács evangéliuma és
Szent János evangéliuma;
2. Az Apostolok cselekedetei;
3. Hét egyetemes levél:
Egy Szent Jakabtól,
Kettő Szent Pétertől,
Három Szent Jánostól és
Egy Szent Júdástól;
4. Szent Pál apostol tizennégy levele és
5. az Apokalipszis vagy más néven Jelenések Könyve, melynek Szent János a szerzője
Mit jelent az Evangélium szó?
Az Evangélium szó a görög EVANGELION-ból ered. Azt jelenti, jó hír vagy örömhír.
Mi az alapja ennek az elnevezésnek?
Jézus Krisztus személye, aki maga a Tökéletes Jóság és a Tökéletes Megújulás az emberiség történetében.
Ki használta először az Evangelion szót az Újszövetségben?
Maga az Úr Jézus Krisztus, aki első beszédében ezt mondta az embereknek: „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Márk 1,15).
Mit tanít minket a négy evangélium?
Arra, hogy beteljesedett minden ígéret, melyet Isten az Ószövetségben az embereknek tett, és Jézus Krisztus személyében megvalósult az összes prófécia, ami csak Ádám idejétől Krisztusig elhangzott.
Mire tanít még?
Egyrészről arra, hogy Jézus Krisztus tökéletes személyiség volt, tökéletesebb, mint amit közülünk bárki is el tud képzelni; az Ő nemes lelkületéről, emberek iránti határtalan szeretetéről. Arra is tanít, hogy az Úr mindig kész volt megbocsátani az embereknek és segíteni nekik, hogy megalázta magát érettünk és tökéletes szegénységben élt, hogy feláldozta magát az emberi nemért és felvállalta a szenvedést a kereszten. Másrészről arra, hogy Krisztus tökéletes Isten volt, aki természetfeletti módon született, természetfeletti dolgokat cselekedett, természetfeletti bölcsességgel, erővel és szeretettel rendelkezett, a természet törvényeit felülmúló módon feltámadt és felment a mennybe.
Mire még?
Röviden, az evangéliumokból megtanulhatjuk a mi Megváltónkról és megváltásunkról szóló összes alapvető igazságot.
Hogyan nevezhetnénk akkor az Evangéliumot az Újszövetség többi könyvével összehasonlítva?
Úgy nevezhetnénk: az alapvető igazságok Könyve.
Mit tanulhatunk meg az Apostolok cselekedeteiből és az apostoli levelekből?
Azt, hogy hogyan szállt le a Szent Léleknek az apostolokra, hogyan terjesztették kitartóan az apostolok Krisztus Evangéliumát, hogyan szervezték meg az Egyházat, és hogyan éltek az első keresztények és keresztény közösségek.
Hogyan nevezhetnénk akkor az Apostolok cselekedeteit az Evangéliumokkal összehasonlítva?
Úgy nevezhetnénk, az Evangéliumban foglalt alapvető igazságok alkalmazása.
Mire tanítanak bennünket az apostoli levelek?
Az Evangéliumban foglalt alapvető igazságok magyarázatára.
Hogyan nevezhetnénk akkor ezeket a leveleket az Evangéliumokkal összehasonlítva?
Úgy nevezhetnénk őket, a krisztusi igazságokról szóló magyarázatok Könyve.
Mire tanít minket Szent János apostol Jelenéseinek könyve?
Arra, hogy az Egyház nehéz harcot vív a világ és a pokol vadállataival, és hogy a harc Krisztusnak, Isten Bárányának a sötétség szörnyű erői feletti végső diadalával fejeződik be.
Hogyan nevezhetnénk akkor a Jelenések könyvét az Evangéliumokkal összehasonlítva?
Úgy nevezhetnénk: Könyv az Evangéliumban foglalt igazságok végső győzelméről, amely a világtörténet drámájának végén játszódik majd le, és amely drámának a mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus a fő alakja.
A SZENT HAGYOMÁNY
Mi a Szent Hagyomány?
Az a lelki örökség, amelyet szentéletű őseink hagytak ránk, amely tökéletes összhangban van a Szentírással, és amely segít nekünk, hogy megértsük a Szentírást.
Melyik a régebbi eredetű: a Szentírás vagy a Szent Hagyomány?
A Szent Hagyomány.
Melyik ölel fel több mindent?
A Szent Hagyomány. Ezt Szent János apostol szavai is megerősítik: „Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni” (Jn 21,25).
Mit ölel fel elsősorban a Szent Hagyomány?
A Szent Hagyomány felöleli a következőket:
1, ortodox hitünk dogmáit és megfogalmazásait;
2, a hét Szentségről szóló tant, valamint azt, hogyan kell kiszolgáltatni őket;
3, az Apostoli kánonokat;
4, a hét egyetemes zsinat kánonjait, amelyek közül az elsőt Nikeában tartották 325-ben, 318 szentatya részvételével, a másodikat Konstantinápolyban 381-ben, 150 szentatya részvételével, a harmadikat Efezusban 431-ben 200 szentatya jelenlétében, a negyediket Khalkedónban 451-ben, 630 szentatya részvételével, az ötödiket Konstantinápolyban 553-ban, 160 szentatya részvételével, a hatodikat Konstantinápolyban 680-ban, 170 szentatya részvételével, és végül a hetediket 787-ben, 367 szentatya jelenlétében (ezen a hét egyetemes zsinaton tehát a Keresztény Egyház mintegy 2000 képviselője vett részt a világ minden tájáról);
5, egyes helyi zsinatok kánonjait;
6, Nagy Szent Vazul és más szentek egyházfegyelemmel kapcsolatos kánonjait;
7, az egyházatyák műveit;
8, a Liturgiát és más istentiszteleteket;
9, a keresztény szentek és vértanúk legendáit;
10, azokat a kegyes hagyományokat, jeleket és jelképeket, amelyek hitünk, reménységünk és szeretetünk kifejezői.
Szétválasztható-e a Szent Hagyomány és a Szentírás?
Nem, e kettő nem választható szét. Hiszen a Szentírást a Szent Hagyomány fényében értelmezhetjük helyesen, és a Szentírás az, amely hozzásegít bennünket, hogy értékeljük és szeressük a Szent Hagyományt.
Milyen következményekkel jár az, ha valaki megpróbálja szétválasztani e kettőt?
A szétválasztás rossz következményei: a Szentírás hamis értelmezése, ellentétek, eretnekségek, skizmák, és a végül, szakadás az Egyetemes Egyházban.
Ki az, aki arra hivatott, hogy őrizze a Szentírás szövegét és a Szent Hagyomány tisztaságát?
Az Egyház, amely az apostol szavai szerint az „igazság oszlopa és biztos alapja” (1Tim 3,15). Ez elsősorban is az egyházi hierarchia kötelessége.