Elhangzott a budapesti Városmisszión, 2007. szeptember 21-én, a Szent István-bazilikában

A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek. Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,16–20).

Eminenciás és Excellenciás Püspök Atyák!
Főtisztelendő Paptestvérek!
Drága Testvérek és Nővérek a Jézus Krisztusban!

Péter és János ott állt a jeruzsálemi nagytanács előtt, megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében. Ők azonban így válaszoltak:

„Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre?” (ApCsel 4,20)

Pétert apostolt később Rómában, Néró császár uralkodása alatt, a Jézus Krisztusban való hitért keresztre feszítették, mégpedig a hagyomány szerint fejjel lefelé, a saját kérésére. János apostol sok szenvedésen és kínzáson ment keresztül, ám az Úr kegye folytán mindenből megmenekült. Pál apostolt is számtalan megpróbáltatás, üldöztetés érte Jézus Krisztusért, majd ugyancsak Rómában, Néró császár alatt lefejezték. Jakabot, János testvérét Heródes király karddal kivégeztette (ApCsel 12,2). Andrást Patrasz városában keresztre feszítették, de még a kereszten függve is prédikált, mielőtt meghalt. Jakabot, az Úr testvérét a Templom párkányáról taszították le, majd amikor utoljára még térdre állt, hogy imádkozzon, valaki agyonütötte.

Azért mondtam el mindezt, hogy föltehessek egy kérdést: Honnan származott az apostoloknak ez az emberfeletti bátorsága? Hiszen ez nemegyszer az ellenkezője annak, amit a Szentírásban olvasunk. Máté evangéliumában ugyanis ez áll:

Jézus pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint” (Mt 16,23).

Majd Jézus elfogatásáról a Gecsemáné kertben ezt olvassuk:

Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak (Mt 26,56).

Honnan származott hát ez a bátorság? Onnan, hogy Jézus valóban feltámadt, hogy az apostolok valóban találkoztak a Feltámadottal, hogy szemtől-szembe megláthatták, megérinthették a szegek helyét és oldalán a sebet, amelyet a lándzsa ütött. Onnan, hogy megtudták, Jézus kapott minden hatalmat égen és földön, és − ahogyan Péter apostol hirdeti Pünkösdkor − teljes bizonyossággal megtudták, hogy a keresztre feszített Jézust Úrrá és Krisztussá tette az Isten….” (ApCsel 2,36).

Vajon mi a feltétele annak, hogy az apostolok nyomába lépve mi, Krisztus tanítványai is szerte a világban hirdethessük a halottaiból harmadnapon feltámadott, örökké élő, a bűnt és a halált megsemmisítő Megváltó Jézust? A Feltámadott Jézus ezt a parancsot adta tanítványainak:

Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!

El kell tehát indulnunk, rá kell lépniük Jézus útjára. Mindenekelőtt Jézus valódi tanítványaivá kell válnunk, csak ezután tehetünk másokat tanítvánnyá. Elsősorban a „népekhez”, azaz a pogányokhoz, a meg nem kereszteltekhez szól a krisztusi küldetés, őket kell tanítvánnyá tenni, majd megkeresztelni. Ha pedig mi, Krisztus tanítványai hirdetni akarjuk a halottaiból feltámadott, örökre megmaradó Megváltó Jézust, akkor „meg kell tartanunk mindazt”, amit az Úr Jézus parancsolt nekünk. Más szavakkal, a keresztény misszionáriusok ismertető jele elsősorban nem az, hogy csodákat cselekszenek, jeleket művelnek, halottakat támasztanak, prófétálnak, ördögöket űznek, hiszen még így is mondhatja nekik az Úr az utolsó napon:

„Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,23)

Hanem az igazi csoda, a valódi nagy jel az, ha a saját életükben mindenben és buzgón megtartják az Úr Jézus Krisztus parancsolatait, elsősorban erényes és igaz életükkel prédikálnak!

És bátrak:

„Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el” (Mt 10,27).

S számolnak az ellenkezéssel, ellentmondással, gúnnyal, netán üldöztetéssel, de a jó aratással is:

„Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani” (Jn 15,20).

Az ellentmondásra, a gúnyra nem ellentmondással, gúnnyal, hanem még több jó cselekedettel válaszolnak. Mit is olvasunk erről Máté evangéliumában? A farizeusok így vádolták Jézust:

„Az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.”

És mivel válaszolt Jézus a hamis vádakra? Még több jó tettel:

Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget (Mt 9,34-35).

A végére hagytam azt a feltételt, ami a legközelebb áll a szívemhez. Úgy érzem, ha egy keresztény az Úr Jézus követének vallja magát mai világunkban, azok a szavak lesznek a legfontosabbak az életében, amelyekkel Péter apostol válaszolt Jézusnak a Genezáreti tó partján. János evangéliumának utolsó fejezetében ez áll:

Így szólt Jézus Simon Péterhez: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!” (Jn 21,15)

Jézus bárányait csak az legeltetheti, aki mindenkinél jobban akarja szeretni Őt…