Konstantin a mai napon, anyjával, Helénával, felmutatja a Keresztnek legtiszteltebb fáját, amely a zsidók számára botrány, de fegyvere az igazhitű keresztényeknek, minden ellenséggel szemben. Mert megjelent miérettünk ez a magasztos jel, mely félelmetes a háborúkban. (Kondákion, 3. hang)

Konstantin császár Konstans és Heléna fia volt. Apja halála után, 307-ben társuralkodója lett a római birodalomnak Maxentiusszal, Licianusszal és Galeriusszal együtt. Nemsokára szembefordult Maxentiusszal és legyőzte őt a Tiberius folyó Mulvia hídjánál. A csata előtt látomása volt: a Szent Keresztet látta, rajta a következő felirattal: „E jelben győzni fogsz!”. Konstantin elrendelte, hogy kovácsoljanak egy olyan keresztet, amilyet látomása során látott és vigyék a sereg előtt.  Isten segítségével fényes győzelmet aratott a számbelileg erősebb ellenség felett. A 313-ban kiadott milánói ediktummal megszűnt a kereszténység megszűnt üldözött vallásnak lenni. Uralkodása során Konstantin számos emberséges döntést hozott: megtiltotta a keresztre feszítést, a véres cirkuszi játékokat, a gyermekek kitevését, a velük való kereskedelmet, az ágyasságot, a rabszolgák meggyilkolását. E rendelkezéseivel a keresztény erkölcs követelményeit juttatta érvényre a birodalmi törvényekben. 324-ben elhatározta, hogy a Birodalom székhelyét átteszi keletre. Választása a nagy múltú Byzantion görög városra esett, amely néhány év alatt kiépült új fővárossá, új névvel: Konstantinápoly. Az új fővárost 330. május 11-én avatták fel. Még épült a város, amikor Konstantin összehívta az I. Egyetemes Zsinatot Nikeába, amelyen az Egyház elítélte Áriusz eretnek tanait. Szent Konstantin 337-ben halt meg, halála előtt felvéve a keresztséget. Anyja, Szent Heléna példaszerű keresztény életet élt az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Utazásai során mindenütt törődött a szegényekkel, sokakat kiszabadított a börtönből és a bányából, másokat visszahívatott a számkivetésből. 326-ban szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta Palesztina szent helyeit, és templomokat építtetett Betlehemben az Úr születésének helye fölé és az Olajfák-hegyén a Mennybemenetel helyén. Jeruzsálemben a Golgotán megtalálta a Szent Keresztet és a szenvedés más eszközeit is. A helyet azért nem volt könnyű megtalálni, mert a keresztényüldözések idején egy pogány szentély épült fel a Koponyahelyen. A keresztények elkerülték a helyet, s az már majdnem feledésbe merült. Amikor Heléna égi jel alapján rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott, és a mélybe ásva – egy sziklaüregben – megtalálták a három keresztet, Krisztusét és a két latorét. A kereszteket nem lehetett egymástól megkülönböztetni. Ott volt ugyan külön Krisztus keresztjének felirata is, de nem lehetett meghatározni, melyik kereszthez tartozik. A keresztények isteni segítséggel mégis megtudták, melyik az Életetadó Kereszt. Történt, hogy a város egyik előkelő asszonya megbetegedett és már a halálán volt. Makáriosz jeruzsálemi püspök, amikor látta, hogy Heléna és a vele lévők nem tudják eldönteni, hogy a három közül melyik Krisztus keresztje, így szólt: „Hozzátok ide a talált kereszteket és Isten mutassa meg nekünk, melyik volt az Úré!” Ezután a császárnéval és kíséretével együtt bement a beteghez és térdre borulva imádkozott. Ezek után hozzáérintették az asszonyhoz az egyik keresztet, de nem történt semmi. Hozták a másikat is, de akkor sem történt meg a várt gyógyulás. Amikor azonban odahozták a harmadik keresztet is, az asszony kinyitotta a szemét, fölkelt és sokkal fürgébben, mint betegsége előtt, járni kezdett. Visszanyerte egészségét és magasztalta Isten hatalmát. A császárné e jel láttán fogadalmának megfelelően azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, ragyogó templomot építtetett. Heléna 327-ben halt meg, 80 éves korában. Szent testét Rómába vitték és nagy tisztességgel eltemették.